A kevésbé rögös út...
Mióta hangoskönyveket készítünk, azóta gyakori kapcsolatban vagyok a Szerzői Jogvédő Irodával. Rajtuk keresztül próbálom felvenni a kapcsolatot a szerzővel, vagy a szerzői jog örököseivel, azok képviselőivel. Aztán vagy sikerrel járok, vagy nem. Akadt olyan, hogy egy iroda kezében volt a döntés egy már elhunyt szerző kapcsán. Egészen érdekes módszert eszeltek ki: fizessek nekik előre ún. "ügyintézési díjat". Aha… Az addigi, részükről nem is annyira enyhén lekezelő stílus miatt, kissé gyanakodva kérdeztem meg, hogy ha kifizetem, akkor megkapjuk az engedélyt a hangoskönyvre? Majd eldöntik, szólt a válasz. Hát, valamiért elmaradt az általuk kért összeg kifizetése.
Vannak szerzők, örökösök, akik a kommunikációnak azt a formáját választják, hogy nem reagálnak semmit. Mondjuk ilyet is lehet, csak nem kifejezetten elegáns. Egy még élő szerző, akit megkerestünk, nem válaszolt. Viszont egy közös ismerőstől hallottam vissza, hogy "ezekből" nem tud annyi pénzt "kiszedni", amennyi kellene neki. Ez a pofára esésnek az a fejezete, amikor pont a nem megfelelő embernek mondunk bődületes ostobaságokat.
Az egyik kiadót kellett keresni egy szerző kapcsán. Gyakorlatilag kiröhögtek, amikor elmondtam, hogy miért telefonálok. Persze, csináljuk, mondták vihorászva, nem érdekli őket. Vagy egy év múlva kerestem őket egy másik szerző miatt. Akkor már elhajtottak, majd ők megcsinálják. Persze azóta se.
De hogy modjak pozitív példát is, akadt olyan szerző, aki vette a fáradtságot, némileg "nyomozott" utánunk az online térben, majd elmondta, hogy úgy látja, nem vagyunk egy kifejezetten anyagiakkal kitömött egyesület, megadja az engedélyt, és nem kér semennyi jogdíjat. Köszönet érte utólag is.
A végén persze illik feltenni a tejszínhabra azt az egy szem cseresznyét, ez jön most. Egy olyan példa, ahol nevek is szerepelnek, és jónéhányszor az előadásokon is elmondom. Tehát: Lajos Andrással - a későbbiekben Bandi - a közös munka úgy indult, hogy a járvány időszakában tartott egy online, azt hiszem talán tavaszköszöntő előadást egy másik vakszervezet szervezésében. Küldött egy linket, hallgassam meg én is. Így is tettem, és az előadás során felolvasott egy novellát Nehéz Ferenctől, a Két harangszó ölelkezett címűt, ami annyira megtetszett, hogy kezdtem gondolkozni azon, hogy kellene belőle egy jó hangoskönyvet csinálni. A szerzőt ismertem, de túl sokat addig nem olvastam tőle. A magam módszereivel - az Ipaden addig nagyítom a szöveget, amíg akkora nem lesz, hogy felül, meg oldalt már "kikönyököl" - kezdtem kutatgatni a szerző után. Meglepve vettem észre, hogy Nehéz Ferenc és Bandi ugyanannak a felvidéki falunak, Dunamocsnak a szülötte. Megkérdeztem "orgánum szolgáltatónkat" (copyright by Bájer Máté), hogy nem tud-e valami kapcsolatot helyben, hogy ne a szerzői jogvédőn keresztül kelljen alkudozni. Majd megkérdezi, mondta. Kis idő elteltével egyszer reggel csörög a telefonom. Bandi volt a "drót" másik végén. Azzal kezdte, hogy járt a nagynénjénél. Jó. Aki éppen gyomlált. Még jobb. Megkérdezte a Nehéz Ferencet, azt mondta csinálhatjuk. Ööö, és miért pont nagynénédet kérdezted meg erről? Mert ő a legkönnyebben elérhető rokon, aki dönthet ilyen ügyben. Így derült ki számomra, hogy van némi rokoni szál is az ügyben. Tehát lesz Nehéz Ferenc hangoskönyv.
Említettem Bandinak, hogyha jól megcsináljuk, akkor lesz ő még díszpolgár Dunamocson. És ha így lesz, akkor majd ingyen parkolhat a szülői ház kertjében, ha haza érkezik. 😀