C., a görög

Gimnáziumi éveim alatt volt egy görög származású biosz-kémia szakos tanárunk. Ez önmagában még viszonylag kevés izgalmat jelent. Az említett tanerő - nevezzük C-nek, ez a keresztnevét jelöli, a neve igazából nem érdekes - amikor engem tanított, legalább 30 éve Magyarországon tartózkodott, mert az ötvenes évek elején már tanította apámat a sárospataki gimnáziumban. C-nek az ö és ü betűk ejtésével akadtak gondjai, bár inkább az az igazság, hogy ezeket a betűket egyszerűen nem ejtette ki, helyette o és u betűk szólaltak meg, ha éppen ezekre lett volna szükség. Nevezhetnénk a korabeli lokális Fekete Pákónak is, de ez igazából tiszteletlenség lenne vele szemben. Egyik nap egy olyan cipőben érkezett meg órára, ami leginkább krokodil bőrre emlékeztette az óvatlan szemlélőt. Mondjuk, hogy ennek milyen realitása volt a nyolcvanas évek Magyarországán egy vidéki gimnáziumban tanító középiskolai tanár esetében, hát... Mindenesetre az adódó ziccert az egyik osztálytársunk nem hagyta ki, oda szólt neki: - Tanár úr, de jó "hulloborcipoje" van... Nem kicsit röhögtünk... Egy másik alkalommal az alkoholról tanultunk valami fontosat. (Csendesen tegyük hozzá, hogy amit az alkoholról tudni kell a hétköznapok során, azt az osztály nagyobbik része már gyakorlatból tudta addigra...) Jelentettek a hetesek, leülünk, C. oda áll a táblához, majd, miután hosszan nézte a könyvet, hogy ez a bonyolult szó hogyan is írandó helyesen, felírta táblára: ALOHOL... Enyhe kuncogás, néhányan szóltak neki, így nem jó. Letörölte. Újabb nézelődés a könyvben, és felírta, hogy ALOKOL... Most nagyobb nevetés, így se jó... Megint letöröl, szemügyre vesz, és felírja, hogy ALHOKOL... Nagy röhögés, az egyik lány megszánta, kiment, letörölte a táblát, felírta szép nagy betűkkel: ALKOHOL. C. ismét nézegette a könyvet egy darabig, majd miután látta, hogy most stimmel, annyit mondott: Koszonom... Még elsőben egyszer órán C. a táblára írt, azaz az osztálynak háttal állt. Az egyik osztálytársunk olyan hangokat adott ki, mint amikor valaki pisztollyal lő. C. időről-időre megfordult az osztály felé, próbált rájönni ki durrogtat. Ilyenkor persze néma csend volt. Írt tovább a táblára, megint jött a durrogás. A sokadik sikertelen "beazonosítás" után megszólalt: - Nagyon kérem, aki a rakettát eregeti, jojjon ki... Természetesen nem ment ki senki, így folytatódott az óra, a továbbiakban már "rakettázás" nélkül... C.-vel alapvetően kevés tanár-diák jellegű konfliktusunk volt, nem akart szándékosan kitolni velünk, nem kivételezett senkivel feltűnően, elvoltunk egymással különösebb probléma nélkül. Talán másodikban vagy harmadikban közvetlenül a téli szünet előtt tőle teljesen szokatlanul arról kezdett mesélni órán, hogy miért jöttek Görögországból ide. Mesélt a szüleiről, hogy az akkoriban ott felálló politikai hatalom hogyan üldözte őket. Majd elmondta , hogy egy alkalommal, amikor valami rendőrök/katonák mentek a házukhoz, az egyik minden ok nélkül lelőtte a kiskutyáját. Döbbent csendben ültünk, és hallgattuk, hogy egyre inkább elcsukló hangon meséli ezeket a történeteket. Nem állítom, hogy az egész osztály megkedvelte, de nekem akkor leesett, hogy apám miért szokta mondogatni C-vel kapcsolatban, amikor szóba került otthon, hogy rendes, tisztességes ember...