Éjszaka a Duna-parton

Éjszaka a Duna-parton

Más egyéb lehetőség híján pár napja lesétáltam este, sötétedés után a közeli Duna-partra. Alapvetően Pestnek ezt a kis részét még szeretem is valamennyire, vannak olyan "dolgok", amik közel állnak hozzám. Például egy kicsit mindig fúj a szél, a füvön kutyák szaladgálnak, van víz is, szóval nekem találták ki. Az egyik padra leülve hallgattam a Duna másik oldalán lévő Kobuci kertben a Blahalouisiana koncertjét, mondjuk célirányosan nem pont ezért mentem oda. Nem állítom, hogy nagy élmény volt, de a víz hozta a hangot, nekem pedig a valaki által korábban rám kényszerített homályos sötétben nem nagyon akadt más lehetőségem. Jól hallhatóan mások ezzel nem így voltak, mert nem csak a zenét, a közönség hangját is lehetett hallani. Sokan lehettek, akik pozitívabban ítélik meg az említett zenekart, mint én. Szerencsére a mindent ellepő homályból feltűnt egy border collie, aki más kutyákhoz hasonlóan felém vette az irányt. Valahonnan érzik a négylábúak, hogy velem nem igazán lőnek mellé… Megérkezett rövidesen gazdi is - a hangja alapján egy középkorú hölgy legetett -, akivel szokás szerint beszélgetni kezdtünk. Így derült ki a kutyus fajtája - addig egyedül csak odáig jutottam, hogy egy közepes termetű, alapvetően kedves egyed -, majd a hölgy azt is elmondta, hogy miért áll a kutyus úgy, hogy közel van ugyan, de igazából a "vége" fordul felém. "Szereti, ha a fenekét vakargatják…" hangzott a megfejtés. Aha - gondoltam én -, és azon kezdtem morfondírozni, mit szól hozzá, ha én csak a hátát vakarászom. Nagyon nem lehetett megsértődve, mert amikor a gazdi elunta a társaságomat, és készültek indulni, a négylábú oda jött, és még egyszer jó alaposan megszaglászott. Mintha be akarta volna vésni a memóriájába, hogy ki is volt az éjszakában az a valaki, aki alaposan megvakargatta a hátát. Szóval kutya, gazdi el, maradt a számomra áthatolhatatlan sötét, meg a túlparti zene. Aztán idővel az is véget ért, én pedig konstatáltam, hogy sötét ugyan van, de hideg szerencsére nincs. Így nagyon nem igyekeztem sehova, hanem hosszasan gondolkodtam azokon az időkön, amikor Diósgyőrben a várnál hallgattuk így a koncerteket - csak akkor eleve azért mentünk oda -, a környező kisboltokból előre beszereztük a megfelelő mennyiségű "lámpást", és a padon ülve beszélgetve hallgattuk, kritizáltuk a ricsajozókat. Eszembe jutott, hogy abból a társaságból néhányan már nem ülnek le sehol koncertet hallgatni, még véletlenül se, mert egy ideje mozdulatlanságra vannak kárhoztatva, és legfeljebb akkor találkozunk, ha legyűröm a köztünk lévő 180 km-t - ami ugye néha több… - és kibaktatok a temetőbe. Aztán ráeszmélek, hogy na, ebből se lesz beszélgetés…

Szóval ezeken gondolkoztam, és eldöntöttem, hogy továbbra sem sietek sehova, annyira nincs hideg. Jó nekem ott, ahol ülök…

Laár András

Duna-parti esték

Hej, azok a régi-régi

Duna-parti esték,

amikről én nem is tudhatok,

hiszen még nem éltem -

...azokról hallgatok.