Ovi
Óvodai emlékeim szerencsére csak egy évnyi időt ölelnek fel, mindössze annyit jártam óvodába, amennyit feltétlenül abszolválni kellett ahhoz, hogy hat évesen elkezdhessem az általános iskola első osztályát.
A Stadion utcai "kirendeltségbe" jártam, ez egy rövid sétával elérhető volt otthonról úgy, hogy még a járdáról se kellett lelépni, és máris megérkeztem. Szerencsére már ebéd után elindulhattam haza - egyedül! 1974-ben még nem volt akkora "cucc", hogy egy ekkora gyerek egyedül mászkál fényes nappal -, a délutáni alvást megspórolva. Így azért könnyebben elviselhető volt ez az egy év.
Egyszer délelőtt, a jobb időre való tekintettel, kint játszottunk az udvaron. Homokoztunk - ez akkoriban még azt jelentette, amit, nem volt semmi áthallás ebben a kifejezésben -, najd az idő haladtával lassan be kellett volna menni kezet mosni, teríteni, közeledett az ebéd. A többiektől eltérően én nem az épület felé vettem az irányt, hanem sétáltam kifelé egyenesen a kapun. Hol volt még akkor "gyerekzár", meg elektromos kapunyitó Nagyjából egész nap nyitva volt a kapu, akkoriban valahogy még nem voltak annyira hülyék az emberek, hogy mindig mindent zárni kellett volna. Szóval ki a kapun, végig a járdán, már fordulok is be a ház udvarába. Fel a lépcsőn, benyitok az ajtón, á, haza is értem. Veszem le a cipőm, és udvarias gyerekként gondoltam köszönök nagymamámnak, aki a konyhában főzött. Utána terveztem, hogy tologatok némi matchboxot, ilyesmi. Beköszönök nagyinak, aki első meglepetésében a "Hogy jöttél te haza, az anyád úristenit" mondat kíséretében leakasztott egy akkora fülest - az egyetlent a közösen eltöltött 19 év során -, hogy ezzel rögtön a velem kapcsolatos pofozkodási rangsor élére ugrott, és azóta is ott van. Majd lehúzta az éppen készülő kaját a tűzről, levette a kötényét és visszakísért az óvodába, ahol különösebben fel se tűnt, hogy pont nem vagyok ott. . Nem tartott sokáig az "extra szabadság"...
1974. decemberében az oviban a falon feltűnt egy valami habszivacsból kivágott Magyarország forma, amin egy kis piros égő égett körülbelül ott, ahol a térképen Miskolc helye van. Mellette a dátum: december 4. Mivel teljesen megszokott volt, hogy átöltözés után oda megyek az ablakhoz, és integetek édesanyámnak, amikor megy el, most is így történt. Integetek, majd mennék be a többiekhez, de elkezdtem nézegetni azt az "izét" a falon, és azon kezdtem töprengeni, hogy ki lehet az a komplett idióta, aki ilyennel barmolja az idejét. Kivagdos egy habszivacs "Magyarországot", valahogy elhelyezi az égőt, beüzemeli - gondolom lapos elemtől világított olyan szépen -, meg még a dátumot is oda írja. Aztán ezt az egész nyavalyát becipeli az óvodába, felrakja a falra, hadd lássa mindenki, hogy ezt ő csinálta. Ahelyett - gondoltam ezt akkoriban -, hogy biciklizett, vagy "orionozott" volna. (Aki diósgyőri, az tudja, mi az az orionozás, aki nem, az elégedjen meg annyival, hogy egy játék, amihez egy befőttes üveg teteje kell.) Szóval ezek jártak a fejemben akkor. Azóta megtudtam, hogy még a dátum is sántít, mert nem negyedikén, hanem december harmadikán foglalták el a várost a hős szovjet csapatok, tehát még a drótgyár - ahol apu vagy 35 évet dolgozott - nevét se sikerült eltalálni a tisztelt névadónak...
Az ovis időszakban ősszel, már sötétedés után még a játszótéren "lógtam", amikor megláttam életemben az első nem kifejezetten fehér bőrű embert. Néztem, és egyáltalán nem értettem. Először arra gondoltam, hogy biztos azért sötét a bőre, mert már este van. Gyorsan megnéztem a saját kezemet, az ugyanolyan volt, mint nappal: világos. Ilyet... Akkor "ez" nappal is ilyen? Ebből is látszik, hogy kevés "afro-amerikai" sétálgatott a hetvenes évek közepén esténként Diósgyőrben, a Stadion utcában. De az minden esetre elmondható, hogy így esett meg Takács Peti első találkozása magával a "rasszizmussal"...