Stop! Nizzába!
Életemnek volt egy olyan szakasza, amikor a települések közötti tömegközlekedést inkább stoppolással váltottam ki. Ahol éppen laktam, ott bátran katasztrofálisnak volt nevezhető az a helyváltoztatási forma, amit a köznyelv megengedően tömegközlekedésnek hív. Én nem akartam rendszeresen órákkal korábban elmenni oda, ahova. Azaz maradt a stoppolás, mint a legegyszerűbb helyváltoztatási forma.
Egyszer szemerkélő esőben ácsorogtam a szokásos helyen. Hadonásztam. Akkoriban inkább a kopasz hajviseletet részesítettem előnyben, mint az egyéb megjelenési formákat. Csepereg az eső ugye, én kapucniban álldogálok, hadonászok. Jön egy kocsi, index ki jobbra, megáll. Megyek, nézem, egy komplett cigány család, bajuszos apu, anyu, meg a purgyék. Az anyós ülés volt szabad, nyitom az ajtót, mondom hova, oké, elvisznek. Beülök, lekapom a kapucnit, közben a tükörben nézem a reakciót. Hát... Sápadtak rendesen, meg lehettek győződve, hogy valami széljobbert furikáznak ezen a vidám délelőttön. De alapvetően nem volt cirkusz, haccacáré, érkezéskor udvariasan elköszöntünk, kiszálltam, semmi gebasz nem volt.
Egy januári estén szintén csápolok az út szélén, nagyon hamar megáll egy nívósabb kocsi. Ennek igazából örültem, mert nem nagyon volt kedvem oda fagyni az út széléhez a repkedő mínuszokban. Kérdi hova megyek, mondom a célt. Azt mondja oké, elvisz... Ööö... Hogy mi van? Először egészen furcsákat gondoltam, aztán kiderült, mi a helyzet. A sofőr összeveszett otthon a feleségével, és ilyenkor el szokott menni egy-két órát autózni. Aha... Azaz neki teljesen mindegy merre megy, nekem már közel sem annyira. A mínuszok, ugye... Jót beszélgettünk, kiderült, hogy az époen a hátunk mögött hagyott város egyetemén tanítja a feltörekvő nemzedéket, volt közös ismerősünk is, nem époen a nevezett intézmény higiéniai menedzserei között...
Egyszer nyáron hadonászok a jól megszokott helyemen, messziről látom, jön egy kis piros sportkocsi, egy meglehetősen feltűnő csajjal. Index, megáll. Hű, b+... Hova megyek? Oda. Oké! Fel tud ott menni az autópályára? Há' még szép.,, Oké, elvisz. Kérdi, hogy innék-e valamit. Hogyne, hát úgy nézek én ki, mint aki nem??... Valahonnan előhalászott annyi és olyan mennyiségű piát, hogy csak lestem. Iszogatok, haladunk, beszélgetünk. Kiderül, hogy nagyot nem tévedtem, amikor a foglalkozását saccolgattam magamban. Felnőtt filmekben szerepel, nem pont a rendezői oldalon, mondjuk ezt nagyon le se tagadhatta volna. Közeledtünk a célhoz, szólt, hogy elvisz házig, mondjam merre. Hát azt annyira nem kéne... Inkább kirakattam magam a helyi italügyi kirendeltségnél - erősen érdeklődtek a helyi alkoholisták, hogy "te, ki volt ez a picsa?" - , nehezen magyaráztam volna el otthon, hogy honnan is ismerem a szóban forgó hölgyet...
Kedvenc stoppos sofőröm az volt, aki többször is felvett, és minden egyes alkalommal hosszasan elmagyarázta, hogy értsem meg, amit csinálok, az egyszerűen élősködés. Ha így gondolod, jóvan... Jeleztem neki, hogy alapvetően senki nem kényszerítette arra, hogy megálljon, tehát ha így gondolja, nyugodtan menjen legközelebb tovább, nagyon nem fogok megsértődni. Legközelebb is megállt... A beszélgetések közben kiderült, hogy számítástechnikát tanít egy közeli város gimnáziumában. Onnantól már nem csodálkoztam annyira a mondandóján...
De vett fel kamionos is, aki útközben beinvitált egy útba eső kocsmába, ahol ugyanannyit ivott, mint én. És ugyanazt. Mikor kérdeztem, hogy ezt most hogy, jelezte, kifejezetten rossz lenne, ha két sörrel nem tudna vezetni...
Volt olyan kamionos is, aki egy árva szót nem beszélt magyarul. Megállt, mondtam hova, azt mondja, oké. A fülkében olyan büdös volt, hogy a görények kihegyezett plajbásszal, sírva könyörögtek volna a receptért. Lassan ki kellett volna szállnom, próbálom mondani, semmi. Eszembe jutott egy nemzetközileg ismert szó, hátha... Stop! Nyomott egy olyan féket, hogy kis híján lefejeltem a szélvédőt. Lemásztam, elmenetelkor eleresztett egy kövér gázt, gondolta, szívjon egy kis füstöt a hülye gyerek...
Stoppolás közben ismerkedtem meg egy ismert magyar rendezővel, akinél annyira "törzsutas-kártyám" lett, hogy volt olyan, hogy bár egyáltalán nem arra ment volna, amerre én, de elvitt. De olyan is, hogy Gödöllöről visszajött Pestre, mert a Facebook-on kiderült, hogy aznap époen ugyanarra megyünk. Csak ő már elindult... Mivel a világot nem ugyanarról az oldalról szemléljük, szerintem egy kicsit jegorrolt rám, de egyszer minden bolondériának vége van, annak is vége lesz, hogy az egyik és a másik politikai oldal erősen mérges egymásra. Fogunk mi még beszélni. Remélem a "törzsutas-kártyám" még meg van a kesztyűtartóban...
Mindent összevetve a stoppolás során kifejezetten rendes, segítőkész emberekkel találkoztam, ismerkedtem meg. Persze voltak irgalmatlan nagy tahók is, de őket kitörölte a fejemből az a kis muki, aki az emlékek mappa "delete" gombját kezeli a szürkeállományban.
Nagyon gyakran vettek fel cigány - elnézést (elnézést?), hogy nem a roma kifejezést használom, de a cigány szóban sem érzek semmi kirekesztőt, lesajnálót - sofőrök, akik szintén jó fejek voltak, sokat segítettek, jókat dumáltunk. Időnként még ettünk, ittunk is együtt, egyszer valamikor Karácsony előtt hívott meg egyikük töltött káposztára, amit a felesége főzött. Persze pálinkáztunk, meg boroztunk is, és a végén barátságban váltunk el egymástól.
Nagyjából öt évig üztem ezt az "iparágat", kicsit sajnálom, hogy véget ért, sok érdekes, értékes figurát, történetet ismertem meg, csak bízni tudok benne, hogy közöttük is van olyan, akinek eszébe jut, amikor a "tetthelynél" jár a kocsijával, hogy itt vettem fel azt a szakállas csávót, aki itt hadonászott naponta ahülye hátizsákjával a vállán...