Tinódi 2. - The Rumelians

2025.09.13

Tinódi az ostromot követően duót alapított egy töröksípossal, The Rumelians néven turnéztak szerte a Magyar Királyságban. A legkisebb falvakban is saját klubjaik voltak.
Korukat messze megelőzve, tulajdonképpen boybandként álltak fel a fáklyákkal jól megvilágított színpadokra - az egyéb hétköznapokon kivégzések folytak ugyanott, de ez se a közönséget, se a duót nem zavarta különösebben -, és extázisban, szinte felszántották a deszkákat, ahogy jól megkoreografált programjukat előadták. A színpad előtt biztonsági emberek sorfala állt kiegyenesített kaszákkal, hogy megakadályozzák, hogy bárki is felmásszon a duóhoz, és megzavarhassa az éppen folyó előadást.
Óriási sikert aratott a főleg tinédzser lányokból álló közönség körében, amikor az akkoriban szinte ismeretlennek számító hangszereiket (szoprán didgeridoo, basszus bendzsó) megszólaltatták, és édes-bús merengőket játszottak nagy átéléssel. Legnagyobb ovációt azonban a karibi népdalcsokor átiratuk kapta, amihez még egy bizonyos Csezmiczei János (művésznevén Janus Pannonius) írta a magyar szöveget.Őt tekinthetjük a korszak Bródy Jánosának, hiszen a rendszer kegyeltjeként megélt pályafutás után az ellenzéki lét keserű kenyerét volt kénytelen enni élete vége felé.
A duó népszerűsége olyan magasra csapott, hogy I. Ferdinándban a legkomolyabban felmerült, hogy koholt vádak alapján perbe fogja, majd kivégezteti őket. Magyar főurak igyekeztek erről lebeszélni, mondván, hogy ez olyan kommunista tempó lenne. Ferdinánd nem pontosan értette ezt a kifejezést, és miután hiába próbálták megvilágítani neki, miről is lenne szó, azt mondták, hogy a kommunisták olyanok, mint a törökök, mindig más pénzéből élnek. "Ja! Ich verstehe" - válaszolta Ferdinánd, majd a jelenlévők jeges rémületére azt is hozzátette, hogy "Wir schaffen das!". Az ott lévők ezt az utolsó mondatot nem pontosan értették, de felmerült bennük, hogy ebből azért előbb-utóbb még komolyabb baj is lehet.
A török hasonlatot már megértette, és mivel a legkevésbé sem szeretett volna a pórnép és az udvar szemében törökké válni, ezért lemondott a tervezett kivégzésekről, bár az, hogy kalodába vereti, netán deresre húzatja őket, egy darabig még foglalkoztatta, de végül ezt is elengedte. "Verdammt" - gondolta, majd elfelejtette az egészet. 
A The Rumelians egészen Tinódi 1556-os haláláig folytatta sikersorozatát. Miután egyedül maradt, a töröksípos próbált szólókarriert építeni, de hiába játszotta a kor olasz slágereit táncoslányok kíséretében, meg se közelítette a The Rumelians sikereit. Kínos felsülések után visszatért az Oszmán birodalomba, ahol egy katonai táborban fújta reggelenként az ébresztőt, esténként a takarodót. Viszont mivel túl sokáig volt Magyarországon, felmerült, hogy esetleg magyar kém, így a felesleges peres eljárást nélkülözve, szultáni parancsra, egyszerűen felakasztották a Yedikule udvarán.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el