A tél magányos évszak. Ez szinte kézzel foghatóan érezhető, mikor járjuk az erdőt, ropog a hó lépteink súlya alatt, amint haladunk a végtelennek tűnő térben. A hólepte tájon ameddig a szem ellát, mindent beborít, ellep az áthatóan vakító fehérség. A természet csendje különös hangokon szólít meg, melyet csak ekkor és itt hall az emberi fül. Szinte...

Amikor éppen arra járok, mindig ráeszmélek a vastag törzsű fák közötti félhomályban bóklászva, nézelődve, átlépve, kikerülve egy-egy kidőlt, mohás rönköt a lehullott avarban, hogy az erdőben a csend kerít a hatalmába. Lehetne hasonlítani ezt egy olyan kedves, lágy érintéshez, ami finoman körbeveszi, átöleli az egyszeri gyanútlan erdőjárót. Ősszel a...

Ha már végképp annyira el vagyunk keseredve, hogy kommentek olvasgatásával töltjük el a rendelkezésre álló drága időnket, különösebb keresgélés nélkül is viszonylag hamar rátalálunk azokra, akik nem tudják, hanem egyenesen jobban tudják. Ők az örök elégedetlenek, nekik soha semmi nem elég jó. Mindig vágynak valamire, de tenni valahogy elfelejtenek...

Mióta hangoskönyveket készítünk, azóta gyakori kapcsolatban vagyok a Szerzői Jogvédő Irodával. Rajtuk keresztül próbálom felvenni a kapcsolatot a szerzővel, vagy a szerzői jog örököseivel, azok képviselőivel. Aztán vagy sikerrel járok, vagy nem. Akadt olyan, hogy egy iroda kezében volt a döntés egy már elhunyt szerző kapcsán. Egészen érdekes...

Így jár, aki disznók közé keveredik, és megeszik a korpák…

Erősen decemberben járt már a naptár, hideg szelek fújtak kint az utakon, időnként pedig maga Holle anyó is úgy gondolta: megrázza egy kicsit a dunyhát. A szorgos kezű gyerekek tisztogatták már kis csizmácskáikat, hogy kitehessék a Mikulásnak. Mégis, hogy nézne az ki, ha egy koszos lábbeli kornyadozna az ablakban? És persze várták, hogy majd...

A dobos a zenész legjobb barátja.